közösségünK

„És ügyeljünk (figyeljünk oda) egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett (hogy egymást szeretetre és jó cselekvésre serkentsük), el nem hagyván a magunk gyülekezetét (összegyülekezést),amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén (bátorítván, vigasztalván) egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.” Zsid 10:24-25

 

Mi, az Élő Reménység Gyülekezete, nagyon fontosnak tartjuk az összegyülekezést. Miért? Mert Isten is fontosnak tarja és Jézus Krisztus, aki Urunk, is fontosnak tartja. Ez a fenti igeversből is kitűnik, amit mottóul választottunk, ami parancsként, felszólításként hangzik el.

Jézus földi szolgálata alatt embereket hívott el, hogy kövessék Őt, és ezekből az emberekből egy közösséget alkotott, amely közösség lett az alapja a mai egyháznak, amit a Biblia eklézsiának, vagyis gyülekezetnek mond.

Ez azt jelenti szó szerint, hogy a kihívottak közössége, „akiket valamilyen célból a többiek közül kihívtak” – mondja a Balázs Károly Szómutató Szótár, és így folytatja: „A kihívás minden esetben mások javára történik.” Tehát Jézus azért hívta ki a többiek közül Pétert, Jakabot, Jánost és a tanítványokat, hogy először Vele legyenek, majd azért, hogy a Jézussal való közösségükből merítve egymás és mások hasznára tudjanak lenni (Márk 3:13-15).

Amint a fenti igevers is mutatja, a közösség céllal lett létrehozva. Mi a cél? Az egyén számára a cél a közösségben, hogy együtt a többiekkel gyakorolja az együttlétet Istennel, Jézus Krisztussal, a Szent Szellemmel, az igével szeretetben, kegyelemben (2Kor 13:13 1Kor 1:9 1Ján 1:3). Másodsorban pedig az a cél az egyén számára a közösségben, hogy gyakorolja az együttlétet az embertársaival, akiket szintén kihívott Isten a világból, a többiek közül.

A közösségnek van együtt egy rendeltetése, ami célja többek között a létrehozásának, éspedig, hogy a környezetének, a körülötte lévő embereknek a hasznára legyen, mint útmutató, iránymutató Jézus Krisztus szeretete fele, aki megváltó munkája által Isten dicsőségére olyant alkotott, ami minden ember életét képes megváltoztatni drasztikusan. És erről a drasztikus változásról kell tanúbizonyságot tegyen egy közösség, amely ezekből a kihívottakból áll (Máté 5:14).

Itt most a második célról beszélünk, ami az egymással való együttlét gyakorlását jelenti. Persze, ahhoz, hogy gyakorolni tudjuk az egymással való közösséget, együttlétet, ahhoz fontos az elsődleges cél betöltése, vagyis a közösség Istennel, Atyánkkal, Jézus Krisztussal, Urunkkal, a Szent Szellemmel, az igével. Ebből fakadóan hajlandóak vagyunk az egymás iránti szeretetre, ennek gyakorlására egymással szemben, és minden egyébre, ami ebből fakad.

Egy fontos tényező, ami ebből fakad, ahogyan a mottó igénk is mutatja, egymás serkentése, ösztönzése a szeretetre és a jó cselekedetekre, egymás bátorítása, vigasztalása, egymásnak való segítség nyújtás, egymás hite általi megerősödés. Egy közösségnek, főleg, ha összetartó közösségről beszélünk, megtartó ereje van. Erre azok is rájöttek, akik nem ismerik Istent és az Ő szabályait, rendeléseit, igéjét.

Viszont amikor egy Isten által létrehozott közösségről beszélünk, akkor ez sokkal nagyobb hatású azok életére, akik részei egy ilyen közösségnek. Miért? Mert egy ilyen közösséget nem természeti erő, nem természetes erőfeszítés hoz létre, nem emberi erőfeszítés eredményeként jön létre, hanem egy természetfeletti beavatkozás folytán alakul ki, alakul meg.

És ez a természetfölötti erő minden egyénnek, aki a közösség részévé válik, az életében jelen van. Épp ezért hatást fejt ki az egyén életében jelenlévő természetfeletti erő a másik egyén életére is és ilyen módon az ösztönzés az együttlétre sokkal erősebb, mint egy természetes módon létrejött közösségben.

És ezt Isten így találta ki. Hogy egymást meg tudjuk tartani azzal az erővel, amit Istentől kaptunk. Isten ebben a közösségben lakik és Ő táplálja bennünk azt az erőt, amellyel egyesek nagyobb, mások kisebb mértékben rendelkeznek, és ki tudjuk egészíteni ilyen módon egymást.

Tehát a közösségre szükségünk van. Egymás segítségére szükségünk van. A hitben is vannak gyengébbek és erősebbek, mint az előbb is megfogalmazódott az erővel kapcsolatban, és az erősebbek feladata az, hogy a gyengébbeket felkarolják és segítsék a hit útján a cél felé (Gal 6:2 Róm 14:1).

A közösség gyakorlása, legyen szó Isten és ember, ember és ember között, örömet hoz egy ember életébe és ezt megérteni, megtanulni, megtapasztalni és megélni az öröm beteljesedését, teljességét jelenti egy ember életére nézve. Így teljesülhet be, valósulhat meg egy ember életében a vágy, amely ezt célozza meg: a teljes örömöt. Mindez lehetséges olyan emberek társaságában, akik megértették, megtanulták, megtapasztalták és átélték az Istennek természetfölötti erejével, kegyelmével, örömével, valóságos igazságával való közösséget (1Ján 1:3-4).

Amikor mi közösségben, együttlétben gondolkodunk így éljük meg. Vagy legalábbis így igyekszünk megélni. Megtapasztaltuk, hogy valóban örömet hoz az életünkbe a testvérekkel való együttlét. Hitünket, átéléseinket, tapasztalatainkat Istennel itt tudjuk megosztani egymással, hiszen az átéléseink, tapasztalataink hasonlóak és ezekkel tudjuk egymást erősíteni, bátorítani (Róm 1:12).

Együttléti alkalmainkat elsősorban minden vasárnap, istentiszteleti alkalommal éljük meg, majd házi csoport és Biblia óra formájában is gyakoroljuk. Vasárnapi istentiszteleteink után szeretetvendégségként együtt ebédelünk, ilyen módon megvendégelvén egymást testi eledellel is és osztozva egymás kulináris javaiban. Ezeknek az együtt ebédeléseknek utána beszélgetések, igei kérdezz-felelek, elmélkedések tarkítják a délutánjainkat, ezzel is szebbé téve az Úr napját számunkra. Ezt mind Isten végezte el gyülekezetünkben és ezért hálásak vagyunk, hogy megélhetjük.

A motivációnk mind abban, amit a mottó ige említ az az, hogy „ama nap közelget”. Nekünk ki kell tartsunk mindvégig hívő életünk viszontagságos útján és ehhez szükségünk van Istenre, szükségünk van egymásra. A láthatatlan Isten adott minket egymásnak testvérekül, akik láthatóan kifejezhetjük egymással szemben az Ő irántunk tanúsított szeretetét, megbocsájtó, elfogadó kegyelmét és az Ő erejével támogathatjuk egymást megfoghatóan, egymásba kapaszkodva, egymásra támaszkodva.

„Ama nap” számunkra a teljes megváltást fogja jelenteni, a teljes örömbe való belépést fogja jelenteni, minden rossz, gonoszság, fájdalom végét fogja jelenteni, szeretett Krisztusunk, vőlegényünk megjelenését fogja jelenteni, amit minden igazi hívő vággyal a szívében vár és sóvárogva áhít (Jel 22:17)

Ebben a vágyban égve kell egymást szeretve szeressük Istent, Jézust, az igét egy ilyen közösségben élve mindazokkal, akik tiszta szívvel segítségül hívják az Urat (2Tim 2:22).