kapcsolatoK

„Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.”1Ján 4:7

 

Amikor kapcsolatokról beszélünk, akkor a hívők közötti kapcsolatokról beszélünk. Amikor hívők közötti kapcsolatokról beszélünk, akkor egy adott gyülekezeten belüli hívőknek a kapcsolataikról beszélünk. Mi jelen esetben az Élő Reménység Gyülekezetén belül lévő hívőknek a kapcsolataikról, vagyis összekapcsolódásukról beszélünk.

Erről szól ez a cikk. Hogy hogyan kapcsolódunk össze MI ezen a gyülekezeten belül, amit nem mi hoztunk létre, hanem Isten. Mivel Isten a létrehozója ennek a gyülekezetnek, vagy összegyülekezésnek, ezért összekapcsolódásunk létrehozója is Ő. A gyülekezetet, vagyis az eklézsiát, ahogyan a Biblia nevezi, Isten hozza létre. Az eklézsia szó azt is jelenti, hogy kihívottak közössége. Tehát pontosabban fogalmazva: Isten hívja ki a gyülekezetet. A kérdés továbbá, hogy honnan hívja ki?

A kihívásnak a Bibliában hosszú időre visszanyúló történelme van. Egészen Ábrahámig nyúlik vissza, akit Isten kihívott arról a földről, ahol lakott családjával. Isten kihívta őt abból a környezetből és elvezette az ígéret földjére, majd ígéretekkel halmozta el. Ábrahám hitt Istennek és engedelmeskedett, cselekedett és ment. Ő lett hitünknek atyja, akinek adatott a MAG, UTÓD ígérete, AKIBEN minden földi nemzetség áldást kap Istentől. 1Móz 12:1-3. 22:18.

Aztán eljött a MAG, akit Isten megígért: Jézus, aki megszabadítja népét bűneiből, aki fogantatott a Szent Szellemtől, aki megfogant a szűz méhében és megszületett erre a világra, aki a Magasságos Fiának hívattatott, Szentnek hívattatott, Isten Fiának, akiről az angyal azt mondta a pásztoroknak, hogy Megtartó, Úr, Krisztus és akiről a próféta Immánuelként beszélt sok száz évvel születése előtt, ami azt jelenti: Velünk az Isten! Máté 1:21-23; Luk 1:30-35; 2:10-11.

Aztán Egyiptomba menekült Heródes gyilkos haragja elől Isten által figyelmeztetve, „és ott volt egész Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat.” Máté 2:15

Isten kihívta a MAGOT Egyiptomból, vagyis az Ő Fiát és az ígéret földjén felkészítette arra a szolgálatra, amire elhívta: hogy megszabadítsa népét bűneiből, hogy hirdesse a szegényeknek az örömhírt, a foglyoknak a szabadulást, a megtört szívűeknek gyógyulást, a vakoknak szemük megnyílását.

Ábrahámtól Jézus Krisztusig hosszú idő telt el, és ez idő alatt Isten az ő kihívott szolgájának Ábrahámnak hitét megáldotta, az ő utódait megsokasította és néppé formálta, akik hosszú viszontagságos történelmet jártak be hol Isten oldalán, hol Isten ellen fordulva. De Isten mindvégig hűséges volt az Ábrahámmal kötött szövetségéhez és nem hagyta el népét, sőt prófétái által megerősítette az ígéretet az idők folyamán, hogy eljön A MAG, az UTÓD, a Messiás, a Szabadító.

Jézus Krisztusban beteljesedett ez az ígéret. Ő az Ő népéhez jött. Hogy megszabadítsa őket bűneikből, hogy visszafordulhassanak Istenükhöz teljes szívükkel. És ezért hívta ki Isten az Ő Fiát Egyiptomból, hogy az övéit felszabadítsa. És Jézus közöttük járt. És hirdette Isten országát, tanította az embereket, megtérésre szólította fel őket, és gyógyította népének mind lelki, mind testi betegségeiket. Népének vezetői elutasították, de az egyszerű emberek, akik a bűn terhétől megfáradtak, akik a betegségek rabságában sínylődtek Hozzá jöttek és megszabadultak. Az életük megváltozott.

Majd Jézus, Isten Fia, Isten hívását, kihívását olyan emberek felé irányította, akiket ő kiválasztott, hogy kijöjjenek a környezetükből, az őket körülvevő mindennapi, világi, közönséges környezetből és elválasztódjanak egy közösségre Vele, majd egy munkára, amit Isten ott, akkor elkezdett a Fián keresztül. Ezek a kihívottak lettek az eklézsia alappillérei, oszlopai, akikre majd felépült Jézus Krisztus NAGY eklézsiája, amely napjainkban sok kis eklézsiából, gyülekezetből áll. Ef 2:19-22

Ezek a kihívottak voltak az apostolok, akik Jézussal jártak, amíg itt volt a földön, majd ők voltak azok, akik Isten hívását továbbították az emberek fele, majd azok, akik válaszoltak a hívásra össze lettek tömörítve Isten által gyülekezetekbe, szeretetközösségekbe. Akik a hívásra, a kihívásra válaszoltak akkor, valami olyant éltek át, ami nem volt természetes. Megtapasztalták Isten szeretetét, megtapasztalták az újjászületést Istentől, megtapasztalták bűneik bocsánatát, átélték Isten kegyelmét, hatalmas szeretetét, megismerték magát Istent először Jézus Krisztus cselekedeteiben, majd az apostolok cselekedeteiben.

Jézus kijelentése szerint nincs annál nagyobb szeretet, mint amikor valaki az ÉLETÉT adja barátaiért. Ján 15:13. Ő bemutatta ezt kereszthalálával. Majd az apostolok, akik pünkösdkor beteljesedtek Isten Szellemével ők is készek lettek arra, hogy az életüket meg osszák mindazokkal, akik válaszoltak Isten hívására. A szeretetközösség, ami létrejött azokban az időkben, aminek ma mi vagyunk utódai, csodálatosan működött. Az emberek feltétel nélkül szerették egymást, megosztották mindenüket egymással, anyagi javaikat egymás megsegítésére használták fel. Valami olyan volt ezekben a közösségekben, amit a világ addig nem ismert. Szeretet járta át ezeket a közösségeket. Cselekvő szeretet. ApCsel 2:44-47; 4:34-35

Isten célja pedig ez volt. Hogy akiket kihívott a világból, azok összekapcsolódjanak abban a szeretetben, amit az Ő Fia mutatott be, amíg a földön járt és „közöttünk lakozott”. Ján 1:14. És hogy ezt a szeretetet meglássa a világ és ebben a szeretetben megmutatkozzon Isten maga.

Ma mi, akik az Élő Reménység Gyülekezetében egymással összekapcsolódunk, Isten szeretete által kapcsolódunk össze. Válaszoltunk Isten kihívására, megtapasztaltuk Isten megbocsájtó szeretetét, kegyelmét, a bűneink terhétől való szabadulást, a múltunktól való gyógyulást és arra ébredtünk, hogy Isten bennünket összetömörített egy közösségbe. Ebben a közösségben pedig elkezdtük gyakorolni Isten vezetésére, tanítás által, az egymással való kapcsolatokban az Ő szeretetét úgy, hogy törődni kezdtünk egymás bajaival, problémáival, segíteni kezdtük egymást elvárás nélkül, megtanultunk nem szabni feltételeket a szeretetünknek és folyamatosan tanuljuk.

Nem vagyunk tökéletes gyülekezet. Tudomásunk szerint nincs ilyen itt a földön. De igyekszünk a tökéletességre. Igyekszünk engedni Isten tanításainak, hogy változni tudjunk főleg az egymáshoz, mint testvérekhez, való viszonyulásunkban. Isten megtanított és folyamatosan tanít bennünket arra, hogy egymást szeressük. Mindannyian, akik a gyülekezetben vagyunk, megtapasztaltuk ugyanazokat a csodálatos dolgokat Istentől és összeköt bennünket egy láthatatlan kapocs, ami a mi Urunk önfeláldozó szeretete. És ebből kifolyólag ragaszkodunk egymáshoz (néha jobban, néha kevésbé jobban).

Amikor tehetjük látogatjuk egymást, amikor pedig összegyülekezünk akár istentiszteletre, akár házi csoportra, akár Bibliaórára örülünk egymásnak. Évente többször elmegyünk hétvégékre együtt az egész gyülekezet kirándulni, elvonulunk csendes környezetbe, ahol szintén igyekszünk gyakorolni az egymás iránti szeretetet, tanulmányozzuk Isten igéjét, növekedünk Krisztusban ilyen módon is.

Mindezt, amit összekapcsolódásnak nevezünk, Isten végzi közöttünk. Természetes úton-módon ez nem lett volna lehetséges ennyi éven keresztül. Az emberi természet önmagában csak önzésre képes. De Istennel lehet másképp. És ezt a MÁS KÉPET éljük mi meg összekapcsolódásunkban a gyülekezetben. És ennek az igei alapját olvashatták, akik eddig eljutottak a cikk elolvasásában.

Isten kihívott minket a világból és megmutatta nekünk, hogy van lehetőség emberi kapcsolatokban élni másképp, mint a világban, ami van manapság, vagy ami volt régtől fogva. Lehet olyan közösségben összekapcsolódni szeretetben, ahol nem az emberi dolgok az elsők, hanem az isteni dolgok. És ez építő, szépítő, gyógyító és megtartó, mert ez nem emberektől van, hanem Istentől.